Újabb norvég gyönyszem a Trolljegeren után !

Turn me on, Goddammit (2011)

Írta: Olaug Nilssen

Rendezte: Jannicke Systad Jacobsen

Sztori: Alma egy nyomasztóan kis városban él, 15 éves és nagyon izgatja már a testiség. Méghozzá olyan szinten, hogy ez kihat tulajdonképpen egész életére, sőt környezetére is, és természetesen ebből vicces helyzetek alakulnak ki. Trailer itt.

A már sokszor, sok helyen ismételt "a skandinávok már megint leiskoláztak mindenkit" című mondattal kell, hogy indítsak! A pár millió dollárból összedobott független film - stílszerűen - mérföldekkel veri az amerikai és német elődöket. Erőlködés mentesen sikerül lekötnie és hangsúlyozom szórakoztatnia a teljes játékidő alatt. Anélkül tud "tini-vígjáték" lenni, hogy belekeveredne az alpári-gagyi-erőltetett-és még nem is vicces ördögi spirálba, amibe ezek a művek általában belekeverednek - tisztelet a kivételnek - , még ha az eredeti szándék nem is ez lett volna.

Visszatérve a filmhez, ami leginkább megragadott, hogy nem valószerűtlen baromság-folyammal akartak elkábítani, hanem jól kitalált karakterekkel, egyszerű, de valószerű történettel leptek meg. Alma szexuálisan túlfűtött fantáziavilága esetenként vegyül a valósággal és ( ilyenkor jönnek a legütősebb poénok pl.: a munka közbeni unaloműzés nekem nagyon tetszett ) ez zavart okoz egyrészt a társasági életében, illetve anyjával való kapcsolatában. Legfőbb lelki támasza a kedves pajkos, férfi hang a szextelefon-vonal túlsó végén. Plátói szerelme Artur, aki fantáziái főszereplője és egyben az, aki miatt nevetség tárgyává válik. Még legjobb barátai is ellene fordulnak. A mellék karakterek, mondhatni sablonosak (szájfény függő idegesítő picsa; depis, nihilista legjobb barátnő, tehetetlen anya), de csak mondhatni, mert ezek legalább élőnek hatnak, nem pedig Sims figuráknak, mint az összes hasonlóban, ahol csak azért vannak odarakva, hogy az egy-két, vagy mit tudom én hány főszereplő ne üres terekben mozogjon.