2012.03.04.
20:15

Írta: Flasztimill

Valhalla Rising (2009)

V2.JPG

A film értelmezésére itt és most nem kerül sor, egyrészt mert nem feltétlenül vagyok ideológiailag képzett ennek a vallási / misztikus témakörnek a hiteles tárgyalásához. Másrészt pedig az sanda gyanúm, hogy fel sem fogtam teljesen miről is akarna szólni ez a film. Annyit előre bocsátanék, hogy vikingekről - mint ahogy a cím alapján, botor módon reméltem - egyáltalán nem. Ez is olyan film, ahol az imádom-gyűlölöm tengely két végpontja közötti terület nem létezik. Persze megpróbálok valamennyire objektív maradni, de erre semmi garancia.

Sztori: Egyszemű egy néma viking harcos / rabszolga, aki öl, belez, csakhogy megszabaduljon fogságából. Mellészegődik egy fiatal tejföl szőke kisfiú, együtt vándorolnak, majd összefutnak néhány frissen megkeresztelkedett kemény alakkal. Majd így szépen együtt elindulnak a szentföldre, a jobb élet reményében

A film 6 részre van tagolva: I.Harag, II.Néma harcos, III.Az úr szolgái, IV.A Szent föld, V.Pokol, VI. Az áldozat

Gyönyörű képekkel indul a mű, minden egyes kockája fotóalbumba illő. Az embereknek még a szemgolyója is mocskos; sár, süvítő jeges szél a kietlen, de gyönyörű tájon. Hú, mondom ez kemény lesz, az is, végletekig naturalista az ábrázolás. Gladiátorharc, vér, erőszak. A modoros belassultság ellenére élményszámba ment az első fél óra, itt még azt hittem talán kapok némi betekintést a vikingek életébe, vagy valami ilyesmi.

valhallaR.JPG

Aztán amikor a kissráccal elindulnak és összefutnak a már említett úriemberekkel ott valami elromlott. Jöttek a vallásos blablák, csúnyán nézések, fölösleges töltelék percek pörögtek le és nem haladt sehova a történet. Reméltem, hogy legalább lemészárolja őket, aztán tovább állnak...de nem.

Mit ad isten, mindannyian bemásznak egy ladikba és elindulnak a szentföldre, de leszáll az ördögtől való köd, szél pedig nulla, se jobbra, se balra. Még erre a részre is azt mondom le a kalappal, gyönyörű képek, nyomasztó, fullasztó hangulat. Ez is le tudott még kötni.

Hopp, egyszer csak partot ér a csónak. És itt romlik el végleg a film ( számomra ). Felveszi a művészfilmes fonalat, minden percre jut egy "mi van?". Utalások, félmondatok, jelképek tömkelege zúdul ránk. Nem lövöm le a legnagyobb csavart ( már ha annak szánták egyáltalán ), de annyit elárulnék, a szentföld közelében sincsenek.

Bolyonganak, feltérképezik a terepet és szépen elhullanak, a hogyan, az meglepi annak, aki még meg szeretné nézni.

A film második felében látható, történő és elhangzó dolgoknak olyan széles skálán értelmezhető a jelentése, hogy abból komoly filmesztétikai disszertációra való anyag állna össze. Miután megnéztem, rágyújtottam és hosszasan elmorfondíroztam, vajh' mi a fenét sikerült végignéznem. Az a fajta ember vagyok aki leginkább a szemének hisz, és bizton állítom, itt olyan durván csalnak, hogy Rodolfo is csak pillogna. Ez biza nem tömegfilm, ezt nézheti akárki naphosszat, fejtegetheti, vitatkozhat róla, eszmecserét folytathat a szimbólumok rendszeréről, de ennyi. A balladai homály helyett, itt fjordi ködbe vész a film lényege és élvezhetősége. Ez is olyan, hogy a vikingekkel egyetemben te is utazol, a saját elmédben, és ott áll össze az igazi történet. Ez persze nem lenne baj, viszont itt kínosan blöff szagú az egész.

A zene a témából adódóan minimális, és nekem még így is sok, jobb lett volna csak a szélre, susogásra, zörejekre hagyatkozni, ha már egyszer nem a széles tömegeknek szórakoztatására készült.

Már amikor a "friss keresztény vikingek" bejöttek a képbe, úgy gondoltam a duma helyett - pedig nem bővelkedik benne - , a látványra koncentrálok, majd a miután partot értek annak is vége lett. Az addig tű éles, plasztikus képeknek annyi, video felvételekkel sokkoltak, amit sosem értettem, miért kell egy filmen belül vegyíteni; vagy filmre forgatok, de akkor végig, vagy videóra veszem az egészet. Ha művészi megfontolásból tették, akkor szerencsésebb lett volna esetleg a színvilággal játszani. Biztos valamiféle szimbolikus jelentése van annak, hogy hirtelen fakóvá, életlenné válik a kép, és az addigi jóféle, mindent ellepő sár és mocsok is eltűnik; hirtelen mindenkinek még a haja is tisztább lesz. Csak én nem értem...

Mads Mikkelsen [Egyszemű] nekem tök hiteles néma viking, bár nem hiszem, hogy éjszakánként arra riadt, hogy nem érti karaktere motivációit. Első komoly szerepét ki mástól kapta volna, mint Refntől, anno még 1996-ban a Pusher-ben, és azóta is rendszeres az együttműködés. 

Sok kritikust (kb. 40-50%-át) sikerült meggyőzni, a többiek - hozzám hasonlóan - öncélúnak és szemfényvesztésnek tartják. Mindenki nézze meg és döntse el a tengely melyik vége szimpatikusabb számára!  

4,7/10

IMDb

Szólj hozzá!

Címkék: skandináv rövid művészfilm Refn Valhalla rising

A bejegyzés trackback címe:

https://filmcompass.blog.hu/api/trackback/id/tr94125628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása