Ez az a film amit, ha szóba hozok, még azok is csak pislognak rám, akik amúgy azt állítják, ismerik/kedvelik Kubrickot. Pedig az egyetemes filmtörténet egyik legszebben fényképezett filmjéről van szó! Hét Oscar-ra jelölték és ebből négyet meg is kapott. A legjobb filmnek járó Oscart a Száll a kakukk fészkére vitte el előle. Emellett, pedig ízig-vérig SK film, sokrétű, tocsog az iróniától, okosan felépített, egyszerre megrázó és humoros. Aki szereti a mestert és a csermely-szerűen csordogáló monumentális életdrámákat, annak kihagyhatatlan.
Sztori: A nincstelen Redmond Berry életútját követhetjük végig a 18. századi Angliában. Hogyan lesz katona, hamiskártyás, kém, egy bárónő szeretője, végül Lord Barry Lyndon.
A történet alapját képező regényt William Makepeace Thackeray írta (a bácsi követte el egyebek mellet a Hiúság vására címűt is) Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai (The Luck of Barry Lyndon) címmel 1856-ban.
Sanley Kubrick híres volt eszement precizitásáról, de egyik filmjén sem érződik annyira a rendező mindent átható jelenléte, mint ezen a filmen. A már szinte embertelenül pontos színészvezetés, a kínosan kimért vágás és tempó, a szemet gyönyörködtető fényképezés és a narráció hangvétele mind-mind a rendező-legenda keze nyomát viselik magukon. Háromszáz forgatási nap és több hónapnyi vágás/utómunka után - csak a végső párbaj jelenet vágása 42 napig tartott - végül 1975. december 18.-án mutatták be ezt a mesterművet.
Bár a történet maga lehetne szívszorító, mégis Kubricknak van egy sajátos látásmódja és mi ezen a "cinikus" szűrőn át láthatjuk megelevenedni az eseményeket, így inkább keserűnek, vagy kegyetlenül őszintének mondanám.
Barry egy forrófejű, önző suttyó, aki mindenkit és mindent kihasznál, és csak addig számít bármi is neki valamicskét, amíg hasznot tud belőle húzni. Ezzel a vonással egyébként nincs egyedül, kevés kivételtől eltekintve ez jellemző az összes karakterre. Mindenki kiüresedett, lélektelen emberszabású. Önállóság, spontaneitás nem létezik, vértelen az összes. Ilyennek látja/láttatja el az emberi fajt Mr. Kubrick.
A film elképesztő (Oscar-díjas) látványvilága a többszörösen átalakított Zeiss optikás "szuperkameráknak" köszönhető. A legenda úgy szól, hogy Kubrick besétált a Warner fejeséhez, akivel mellesleg nagyon jóban volt, és közölte vele, hogy a raktárból kölcsönvesz három kamerát. Majd pár nap múlva az egyik raktáros lélekszakadva rohant az igazgatóhoz, hogy a három legértékesebb kamerájuk eltűnt a raktárból, az igazgató azonnal kapcsolt és azzal nyugtatta, hogy Stanley Kubrick használja őket. A kamerák, amiket kölcsön vett, a NASA számára készült optikával rendelkeztek, ilyeneket használtak a Holdra szálláskor, és különösen fényszegény körülményekre lettek kifejlesztve. Technikai részletekbe nem szeretnék bele menni, mert nem értek sokat a fényképezés technikai hátteréhez. Annyi viszont teljesen világos, hogy ezek a lencsék, kamerák egyetlen gyertya pislákoló fényénél is élvezhető felvételeket készítenek, míg egy hagyományos kamerának minimum három gyertya fényerejére van szüksége ahhoz, hogy "észrevegye", hogy van elé rakva valami. Mondanom sem kell, hogy a mai napig nem készültek ehhez még csak hasonló felvételek sem. Ennek pedig prózai oka (is) van: Stanley Kubrick levédette a kamerákon végrehajtott módosításokat. A speciális kamerákon felül különleges filmet és film előhívási módszert is alkalmaztak, amit a Todd-AO cég biztosított számukra.
Az, hogy a film teljes egészében csak természetes fényt használtak volna, az egy erős túlzás. A "gyertyás" jeleneteknél valóban nem használtak elektromos fényforrást, a külső jeleneteknél sem volt rá nagy szükség, de belső jeleneteknél az ablakon nem a nap világít be, hanem lámpák, amik elé pauszpapírt tettek, hogy szórja és tompítsa a fényt.
Nem mondom, hogy könnyed kikapcsolódás lenne végignézni ezt a majd' három órás művet, mégis megéri. Nem lehet azt mondani, hogy ezért vagy azért; magáért az összhatásért. Olyan ez a film, mintha a 2001: Űrodüsszeia kis testvére lenne; a történet, a karakterek, a fényképezés és a zene összhangja olyan különösen erős egységet alkot, hogy az embert arcon vágja a tökéletessége. Nem ez Kubrick legjobb filmje, de ez az a film, ami mindent a legtökéletesebben átad arról, hogy mi is volt az ő művészi hitvallása: teljes kontroll minden felett. Mindent tökélyre csiszolt és még egy picit tovább is, és ezzel a kimért tökéletességgel pluszt tudott hozzáadni magához a történethez és annak mondanivalójához is.
Egy kíváló példa az összhatásra, csak sajnos letiltották a beágyazást.
Borzalmasan őszinte és elkeserítően pesszimista a film. Lesújtó, és lehangoló a kép, amit a rendező az emberi természetről fest, de nem giccsesen és szájbarágósan. Túlzások nélkül valósítja meg célját és e mellett még szórakoztat is.
Hamarosan jön egy tartalmas Kubrick interjú a Barry Lyndonról!
9/10
